"Adjon Isten!" - köszöntötték egymást régebben a magyarok. A forma ma már nem használt, ennek ellenére ismert. Mi van azonban az ártatlannak tűnő köszönés mögött?
Hogy megértsük, egy klasszikus ige mai szlengalakját kell megvizsgálnunk. Ez pedig az Ad. Helyezzük szövegkörnyezetbe.
- Tegnap voltam Colorádóba'. Volt Náksi, én meg fullra beálltam. Ott volt a Kriszta is, rátáncoltam, de szart a pofámba. Tökre nem bír a csaj.
- Hülye vagy Jocó, a Kriszta ad téged. Csak legközelebb ne fehér orral próbálkozz!
Az ad korunk leguniverzálisabb szava, gyakorlatilag minden pozitív hozadékú eseményt lehet vele jellemezni. A világ történései így két részre oszthatóak. A dolgok amik Adják, és a dolgok ami Nem Adják.
- Hányas lett a Statod, Pityu?
- Baszod, csak kettes! Pedig egész tegnap tanultam. Ez a vizsgaidőszak nagyon nem adja.
Az "Adjon Isten!" teljességgel megelőzte korát. Az "Isten ad" leegyszerűsítve annyit tesz, Isten kegyelmébe vesz. Az archaikus köszöntés tehát azt a reményt fejezi ki, hogy a Isten adja a köszöntött felet.
A szlengben sincsen új a nap alatt.
